

Mi mindhárom alkalommal délről mentünk északnak (szóval nagyon érik egy észak-dél már...), és mindig különböző évszakokban. Először február elején voltunk, ragyogó napsütésben, majd novemberben esős, ködös időben, legutóbb pedig március végén nagyon kellemes naposnéhafelhős volt az idő. Egyik alkalommal sem zavart az időjárás, sőt örülök, hogy a PCH ennyi arcát láttam már.



Ebből a szempontból is jó, hogy három különböző évszakban jártunk arra. Így már háromféle viselkedési formát figyelhettünk meg a fókáknál. Először, mikor február elején mentünk, párzási időszak volt. Hihetetlen volt látni és hallani a hatalmas bikákat, ahogy harcoltak egymással, a területvédését az öregebb, rangidősebb jószágoknak, mikor egy fiatal bika megpróbált bemerészkedni az öreg háremjének a közelébe... óriási verekedések voltak... elég ijesztő volt :) Majd keresek képet az akkori útról. A novemberi út során épp ellési időszak volt, tele volt a tengerpart pici fókabébikkel. Legutóbb pedig már szinte üres volt a part, a párzási időszaknak vége volt (március), és a legtöbb fóka már elment északra, csak pár nőstény és pár fiatal fókabébi maradt, akik várták a tavaszi viharokat, amik hozzák az áradást, elárasztják a partot, így ezek a lustább bébik is megtanulnak (kénytelenek) úszni. Merthogy a fókáknak is tanulni kell az úszást, nem veleszületett képességük....

Persze ezek csak kiragadott pillanatok a 7-8 órás útból. Rengeteg mindent lehet megnézni ezeken kívül. Bálna figyelő hajókra lehet befizetni Monterey-nél, borvidékek mellett haladunk el, a borászatoknál lehet kóstolni a finom kaliforniai nedűket. Bormegyék: Mendocino, Santa Cruz, Monterey, San Luis Obispo és Sonoma. Ott van még a Hearst kastély San Simeontól pár mérföldre északra, Big Sur, Monterey Fisherman's Wharf, Santa Cruz és sorolhatnám.


Megannyi érdekesség, de a legszebb mégis az a természeti csoda, ami Kalifornia nyugati határát adja.
No comments:
Post a Comment